Az Aquincumi Múzeum és romterület

Az Aquincumi romkertet a később hozzá épült Aquincumi Múzeum épületével együtt Budapest III. kerületében, könnyen megközelíthető helyszínen, a Szentendrei út mellett találjuk. A múzeum mellett kiépítetlen ingyenes parkoló is van, vonattal érkezve az Aquincum-Felső megállót válasszuk, tömegközlekedéssel pedig eljuthatunk ide a Szentendrei HÉV-el illetve a 106-os, 134-es és 34-es buszokkal.

Jupiter szobra
A házak alapjai a bejárat mellett
A régi múzeum neoklasszicista épülete
Aquincum katonai tábor volt, neve a rómaiak előtt itt élt őslakosoktól ered, és vizet jelent. 89-ben alapították, de fénykorát csak a 2.-3. században élte, amikor 50-60.00 fő lakott itt. Területe jóval nagyobb kiterjedésű volt a ma látható Aquincumi romok néven ismert polgárvárosnál, hozzá tartozott például a Nagyszombat utcai és Szentendrei úti amfiteátrum és a Szentendrei út mentén látható vízvezeték is. Ezek a maradványok ingyenesen látogathatók. A légió is délebbre helyezkedett el a tábor szélére épült, legjobb állapotban fennmaradt polgárvárostól. A mai lezárt romterület a fénykorában 10-12.000 fős lakosságú város körülbelül harmadát mutatja be.

Házak maradványai, háttérben a Kőtár

A Kőtár leletei
A város kővel borított utcáin sétálgatva figyelhetjük meg a fórum és környéke maradványait. Szemet szúr a múzeum régi épülete, amelyet az állandó kiállítás nagyobb helyigénye miatt bezártak. Előtte áll a körülbelül 3 méter magas kezében jogart tartó Jupiter szobor. Megfigyelhetőek a különböző típusú lakóházak, a közfürdő, a szentély, a vízvezeték és a csatornarendszer. A sokat emlegetett padlófűtés maradványai is megtekinthetőek a fürdő mellett, továbbhaladva pedig a vásárcsarnokhoz jutunk. A vizet a mai Római Strandfürdőnél található forrásoktól vezették aquadukt segítségével a városba. A múzeum melletti távcsőbe tekintve megfigyelhetjük, hogy hogy nézett ki a település régen. A Lapidárium gazdag gyűjteményében szarkofágokat, oltárköveket, domborműveket, különböző faragványokat csodálhatunk meg. 

Az állandó kiállítás mozaikpadlója
A sorozatos ásatások alatt rengeteg római kori tárgy került elő, ezek közül is egyedülálló a zenetörténeti gyűjtemény. Ennek része az Aquincumi Múzeumban megtekinthető orgona, amely a 3. századból származik. A múzeum Róma Aquincumban című állandó kiállításán ezen kívül a helytartói palota emlékei mutatja be. Itt különböző használati tárgyakat, mozaikokat, szobrokat és érméket tekinthetünk meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése