A Budakeszi Vadaspark

Az egész évben látogatható Budakeszi Vadaspark Budapest és Budakeszi között helyezkedik el. Kapuit 1979-ben nyitotta meg, hogy az európai és hazai vadon élő állatokat bemutassa a nagyközönségnek. Vadaspark lévén az állatkerteknél itt sokkal természetesebb, levegősebb környezetben élnek az állatok. Gyakorlatilag egy erdei séta alatt ismerkedhetünk meg közelről azokkal a vadakkal, amiket természetes környezetünkben csak hosszas várakozás után vennénk észre a növényzet között.

A parkba néhány km-es aszfaltút vezet a Budakeszi útról. Az erdőben már a lekanyarodás pillanatában tábla jelzi, hogy leparkolhatunk az ingyenes parkolóban - ahonnan még néhány percet sétálnunk kell -, vagy 300 Ft ellenében továbbmehetünk egészen a vadaspark melletti bányánál kialakított parkolóig. Az ingyenes helyektől erdei ösvény vezet végig az erdőben, de a gyér forgalom miatt az aszfalt is használható. 

Erdei Kalóz Kalandpálya
Vaddisznók






















Racka juh a Parasztudvarban



A bánya melletti parkolóval szemben találjuk az ingyenesen megtekinthető Parasztudvart, amely szintén a Budakeszi Vadasparkhoz tartozik. A bejáratot egy melegtől pihegő puli őrzi. A kis méretű, fából készült épületsorban racka juhok, nyulak, kecskék, ludak, galambok, libák, kacsák, pulykák, tehenek, mangalicák és szamarak laknak. A szelíd állatokat meg is lehet simogatni. 

A vadaspark bejáratához innen még néhány percet kell sétálnunk. Az út mentén találjuk az Erdei Kalóz Kalandparkot, amely négy különböző nehézségű pályával, és egy gyakorlórésszel várja a látogatókat. A fenyőfákra szerelt akadályok különböző magasságokban lógva hálózzák be a levegőt. A gyerekpálya majdnem teljesen a földön halad, így a legkisebbek felnőttek segítsége nélkül is mászhatnak rajta. A kísérőjegy ingyenes.  

Éhes muflonok
A földúton haladva nemsokára megpillantjuk a vadaspark bejáratát, amelyen fából faragott szarvas áll. A kaputól jobbra és balra indulnak az utak. Jobb kéz felől helyezkednek el a jellegzetes, félgömb alakú ketrecek. Ezekben egerészölyv, mosómedve, hiúz és aranysakál él. Kisebb kifutókban láthatóak a bagolyfélék, fácánok, az érdeklődő holló és a fák ágain kitekert pózban alvó vadmacska is. Üvegezett oldalú ketrecben figyelhető meg közelről a patkányok és üregi nyulak rejtett élete is. A tájat épített virágóra és dísztó teszi kellemesebbé, ám kevésbé természetessé. 

A zoo csemege nagy kedvenc
Balra indulva azonban tényleg csak az erdő vár ránk, erre találjuk a park nagyobbik felét. A kapuban sülő kürtőskalács illatával az orrunkban először a sünök és mókusok ketrece kerül az utunkba. Balra emlékművek kísérik az utat. Újabb kereszteződéshez érünk, amely egy körtúra közepét jelenti. Bármerre indulunk, ide fogunk visszajutni. A fák árnyékában tágas kifutók szabdalják a tájat. Vaddisznók, szarvasok, őzek, muflonok, vízibivalyok és bölények élnek itt, igényeiknek megfelelő területeken. A muflonok területét sziklák, a bivalyokét tó, a vaddisznókét dagonya teszi természetközelibbé. 

A vadaspark egyik legfiatalabb lakója
Sokszor találkozhatunk frissen született kisállatokkal is, most éppen egy néhány napos dámszarvas gidával. A park legújabb részén medvéket és farkasokat is láthatunk egymás mellett. Mellettük emelkedik a park kilátója, ahova felkapaszkodva a Budai-hegyekre nyíló körpanoráma vár ránk. A vadasparkon belül is simogathatunk állatokat, két állatsimogató kifutó is kialakításra került, amelyek rövidebb időre nyitnak ki. A parkban kapaható zoo csemege, amelyet az állatok kézből fogyasztanak. Minden nap több nyílt állatetetés is megtekinthető.    

A legújabb kifutókban medvék és farkasok élnek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése