Keresztül-kasul a szépséges Badacsonyban

A Tapolcai-medencében emelkedő Badacsony nem csak különleges alakjával, hanem 438 méteres magasságával is kitűnik a Balaton-felvidék tanúhegyei közül. A különlegesen szép vulkáni kúpot behálózzák a kirándulóutak, amelyeken egymást érik a szebbnél-szebb látványt nyújtó kilátóhelyek. A hegy legmagasabb pontjára épült a 360 fokos körpanorámát kínáló Kisfaludy-kilátó, amelyet 2011-ben teljesen újjáépítettek. Az érdekes faborítással rendelkező építmény több szintjén is megcsodálható a Balatonra és a tanúhegyekre néző szemet gyönyörködhető panoráma. Az eredetileg csupán 10,5 méteres kilátó magasságát a felújítás során 18 méterre emelték, így a fák lombja fölött most már könnyen kivehetőek a vízparti nádasok, és a kisebb települések is.  

A Badacsony képe a hegy alját övező szőlőföldektől
Panoráma a Balaton irányába a hegytetőről
A Badacsony élővilágát és a vulkanikus kúpokat a 4 km hosszú geológiai és botanikai tanösvény mutatja be, amely csupán ízelítőt ad a hegy megannyi látnivalójából. A tanösvény egyik érdekessége a Rózsakő, amelyet legenda övez. A hiedelem szerint ha egy "fiú és egy leány a Balatonnak háttal ráül a kőre, akkor még abban az évben egybekelnek". A Rózsakőnek saját fesztiválja is van, amelyet minden év augusztusában tartanak. A hegy legszebb részeit a rajta áthaladó Országos Kéktúra útvonalát követve is végigjárhatjuk. 

A szőlőföldek, pincék és présházak borította lankákról a leglátványosabban a Bujdosók lépcsőjén sétálhatunk fel a hegyre. A meredek kapaszkodót több száz méretes bazaltlépcsőfok alkotja, amelyek végtelenjét pihenők törik meg. Felkapaszkodva balra találjuk a Tördemici kilátóhelyet, jobbra pedig a klasszicista stílusú Ranolder-kőkeresztet. Mindkét pontról szép a panoráma. A terület érdekessége továbbá a bámulatos bazaltorgonasor, amely a hegy ezen részén húzódik. A látványos oszlopok mellett kiemelkedő érdekesség a hosszan elterülő kőtenger is. A napfényben fürdő sötétszürke kőtörmelék hosszan borítja a tájat a zöldellő fák között megbújva, nagyon látványos. Érdemes még elsétálni a közelben található Hertelendy-emlékműhöz, mivel út közben több kilátópontot is érint az út, illetve a hegy szemközti oldalán található Kőkapuhoz.

A badacsonyi Kőtenger és a bazaltorgonák

A Szent György-hegyi bazaltorgonák


A 414 méter magas Szent György-hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legjelentősebb vulkáni kúpja. A magaslaton megfigyelhető különleges bazaltformátumoknak, a gazdag növény- és állatvilágnak, illetve a lenyűgöző kilátásnak köszönhetően tanösvényt is kialakítottak a területen. 

A Raposka felől megközelíthető útvonal 4 km hosszan járja be a hegycsúcsot. A változatos sétány mentén több kilátópontot és hét információs táblát is találunk. Ezekért a szépséges látnivalókért azonban meg kell szenvednünk, hiszen a csúcsra egy meredek, csúszós kaptató vezet fel, a szintkülönbség pedig 200 méter. 


Kilátás a Szent György-hegyről
A séta csúcspontját a több helyen megfigyelhető jellegzetes bazaltorgonák adják, amelyek vékony, magas, egymás mellett csoportosuló bazaltoszlopok. A sokszög alakú képződmények helyenként a 30 méteres magasságot is elérik. Az oszlopokat többször testközelből is megtekinthetjük, hiszen az ösvény nagyszerűen ki van építve - lépcsők és korlátok is segítik a mozgást. 

A séta másik érdekessége a jégbarlang, amely egy ledőlt bazaltoszlopok által elzárt üreg. A barlang maga így nem is látható, csak egy jéghideg levegőt árasztó kőtörmelék figyelhető meg. A Szent György-hegy tetejéről belátható az egész környék, a Hegyestű, a Gulács, a Csobánc és persze maga a Badacsony is. 

Bazaltoszlopok a tanösvény mentén
A bazaltorgonák felülnézetből

A Tatai vár és az Öreg-tó

Tata legfőbb ékessége az Öreg-tó partján álló XIV. századi vár. A vastag falakkal és széles vizes árokkal körülvett Tatai vár csodás látvány, ahogy a több száz hektáros Öreg-tó partján trónol. Az erődített épületet több irányból hidakon lehet megközelíteni. A várárokban ma is kis patak folyik, ahol vízi növények tenyésznek, és egymást érik a halrajok is. A falak egyik oldalán lévő tágas, füves udvarban még egy fekete szamár is él. 

A várudvarba belépve elénk tárul a Tatai várkastély csodás képe. Az épület inkább tűnik egy díszes kastélynak, mint erődítménynek, hiszen az Esterházyak romantikus stílusban alakították át. A neogótikus ablak- és ajtókeretek, az erkélyek és teraszok sokat lágyítanak az erődítmény képén. A várban jelenleg panorámateraszos kávézó és a Kuny Domonkos Múzeum működik. A vízparton füves teraszról pillanthatunk le az alattunk hullámzó Öreg-tóra, itt áll a Végvári vitéz nevű érdekes szobor is.  

Híd a főbejáratnál
A Tatai várkastély
A Tatai vár mellett futó tóparti sétány megkerüli az Öreg-tavat. Első pillantásra talán hosszúnak tűnhet a séta, azonban a tó körtérfogata csupán 7 km. Az épület mellett több szobrot, emlékművet, gátat és éttermet is találunk. A nyugati kapun kilépve köves terasz áll, amely közepén egy több száz éves platánmatuzsálem emelkedik. A fát körülvevő padon ülve gyönyörködhetünk a szemközti vízpart látványában, és a vízre épült Keresztelő Szent János szoborban. A sziklaoromra helyezett műalkotás lábánál szívesen pihennek meg a kacsák is. A sétány távolabbi részén csobog a sárkányokkal díszített Platán-forrás, amelynek négy fúvókából érkező kristálytiszta vize iható. A tóparton sorban padok állnak, ezekről szépséges panoráma nyílik a szemet gyönyörködtető várra és az Öreg-tóra. Mögöttünk a füves réten Tatai Diana lovasszobra emelkedik. 

Keresztelő Szent János szobra az Öreg-tóban
A Platán-forrás kútja

A Gödöllői-dombság rejtett kincse, a Babati Istállókastély

A Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika nagyszerű kiindulópont egy Gödöllői-dombságba induló sétához. Az ingyenes parkolóval ellátott komplexumtól a piros sáv jelzést követve jutunk el a Babati-tavakhoz. Az út először a Máriabesnyői lakóparkhoz érkezik, majd az autóút mentén eltűnik a rengetegben. A cserjékkel sűrűn benőtt sétaúton tavasztól nyár végéig mindig virágzik valami, majd ősszel az érdekes termések veszik át az uralmat. A földút lassan újra aszfalthoz érkezik, amikor megpillantjuk az első tavat. A kerítéssel körülvett horgásztóból nem sok látszik, hiszen a fák lombkoronája jórészt eltakarja. 

A Babati-tavak

Hamarosan kereszteződéshez érkezünk, ahol balra fordulva kisebb emelkedő vezet fel az M3-as autópálya alatti hídhoz. Az elhagyatott terület kedvelt élőhelye a fecskéknek. A híd alatt átkelve megpillantjuk a következő tavat, amely az autópályáról is jól látható. Ez már nincs bekerítve, így könnyedén leereszkedhetünk a virágos réttel körbevett vízpartra. A tó gazdag élővilága azonnal megnyilvánul, a tiszta vízben halak tűnnek fel és hamar békák csobbanása is hallatszik. A színes réten egymást érik a szálldogáló rovarok. A szederbokros vízpartot nádas veszi körbe, amely később teljesen elnyeli a vizet. A Babati-tavak mentén széles aszfaltút vezet végig, amelyen gépkocsik is járnak. A következő tó egy fűvel benőtt gáton közelíthető meg, innen jól látszik az előző tó végében létrejött nádasos mocsárvilág is. A kék vízben burjánzanak a vízi növények. 

Az Istállókastély
Továbbsétálva virágos rétek és vadászlesekkel beépített szántóföldek között vezet az út a fák között megbúvó Istállókastélyhoz. Az épületet először észre sem lehet venni, csak egy sárgás fal látszik a rengetegben. A másik irányból azonban már könnyedén megcsodálhatjuk az "U" alakú, impozáns épületet. A homlokzathoz közelebb sétálva jól látszik, hogy az elhagyatott épület nem igazán van karbantartva. A sárga falak mállanak, a tetőt belepi a moha. A kastély azonban még ilyen rossz állapotban is igen impozáns! A barokk stílusú épület középső részében laktak, a két oldalsó szárnyat pedig juhistállónak használták. Grassalkovich Antal ide költöztette tüdőbeteg lányát, hogy a juhok jó levegőjét szívja. Az épület mellett vezet tovább a piros sáv jelzés a Babat-völgyi Lovascentrumba, itt azonban balra fordulunk, hogy visszajussunk a kiindulási ponthoz. A kereszteződésben nagy kapu és a mellette álló tábla hirdeti, hogy a Nyitott kertet látjuk. A körbekerített bio gazdaságban megannyi gyümölcsfa és veteményes van. A kert mentén vezető ösvény egy kis magaslatra vezet fel, majd egy elhagyatott hídon kel át az M3-as fölött. Innen lejtő kövekezik Gödöllőig, ahol rengeteg gombafaj él. A sétaút családi házak közé visz, innen újra aszfaltúton érjük el a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikát. 

Az esős nyár meghozta gyümölcsét, burjánzanak a gombák

Tisza-tó: A virágba borult Valki- és Poroszlói-medence

Az augusztus a Tisza-tavon kicsit olyan, mint az eső a sivatagban - minden kivirágzik, és tele van élettel. Az egész évben zölden viruló növények törékeny szirmokat bontanak, és színpompás vízi kertté varázsolják a vízfelületet. Mindegy, hogy a tó mely részéről indulunk el a természetbe, mindenképpen feledhetetlen látványban lesz részünk. Indulhatunk vezetett vagy saját szervezésű kenu-, kajak-, illetve motorcsónakos túrára a tó több kikötőjéből is. Bérlésre és szervezett túrákra főként Poroszlóban és Tiszafüreden van lehetőség.  

Tündérrózsa és sulyom keveréke
Vízi út a tündérfályolban
Tündérrózsa
Sulyom
És akkor nézzük, hogy mit láthatunk, ha most látogatunk a tóhoz! A Tisza-tó virágba borult vízfelületeit leginkább három növény határozza meg, ezek a fehér tündérrózsa, a tündérfátyol és a békatutaj. A tündérrózsát mindenki ismeri, hiszen a növény szépsége miatt gyakori dísze kerti tavaknak és parkoknak is. A Tisza-tavon azonban kiterjedt telepeivel is találkozunk, amely minden képzeletet felülmúlnak. A növény a természet játékaként más fajokkal is keveredik, amely szintén csodásan mutat. A tündérrózsához hasonlóan a tófenéken gyökerezik a citromsárga virágú tündérfátyol. Az öt sziromból álló virág jóval kisebb mérete ellenére is nagyon látványos, hiszen a kis pontok a növény kiterjedt telepein trónolva képesek a zöld leveleket sárga szőnyeggé festeni. A békatutajnak vannak a legkisebb virágai, amelyek csupán három sziromból állnak, és fehérben pompáznak. Ezek kisebb telepekben vannak jelen, hiszen a vízen lebegnek, azonban szintén gyönyörűek.         

Tündérfátyol és békatutaj vegyesen
Kormorán a levelek között
Ezeken kívül persze kisebb mennyiségben találkozhatunk még megannyi további növényfajjal is, mint például a napsárga vízi tökkel vagy a jellegzetes nyílfű hófehér virágaival. Ráadásul egész évben kiterjedt rucaöröm és sulyommezők is várnak ránk, és biztosan látunk a jellegzetes terméseiről felismerhető ágas békabuzogányból is néhány példányt.  

Gödöllő látnivalói

Gödöllőn rengeteg látnivalót találunk a méltán híres Grassalkovich-kastélyon és kastélyparkon kívül is, amelyek nagyszerű kiindulópontként szolgálnak a többi látványosság felfedezéséhez. A kastély bejáratával szemben található az Alsópark, itt áll többek között a Gödöllői Művészetek Háza. A modern épületben rengeteg programot szerveznek, megtekinthetünk kiállításokat és színházi előadásokat, illetve részt vehetünk koncerteken és hangversenyeken is. A kívül-belül felújított, tágas épület konferenciákat is rendszeresen helyet biztosít. 

A Főtér
A Világbéke Gong
Művészet az aluljáróban
A Művészetek Házától képekkel telefestett, színes aluljáró vezet a város Főterére. A jobb és bal oldalon is megcsodálható kreatív festményeket több iskola és szakkör tanulói készítették. A színes forgatag valóban sokkal szebb látvány, mint egy kevésbé hangulatos szürke falfelület lenne. Az aluljáró másik oldalán egyből a Gödöllői Városi Múzeumba botlunk, ahol nem csak helytörténeti, hanem képzőművészeti és természetrajzi kiállítást is megtekinthetünk. Néhány lépéssel később egy szépen felújított kis téren találjuk magunkat. A Főtér díszburkolatát tiszta padok, gondosan ápolt dísznövények, és több vígan csobogó szökőkút bontja meg. A tér képét az egyik sarkon álló Erzsébet Királyné Hotel, és a Gödöllői Református Líceum határozzák meg. A velük szemközti oldalon épült meg a méretes Világbéke Gong, amelyet akár meg is kondíthatunk. 

Begóniaszőnyeg a Főtéren
A Szent István Egyetem bejárata




















A kis kitérő után érdemes visszatérni az Alsóparkba, és felfedezni annak látnivalóit a Gödöllői Művészetek Házán túl is. A sportolni vágyókat rögtön egy tornapálya várja itt, amelyhez még edzéstervet is mellékeltek. A tágas zöldterületen hatalmas rétek és famatuzsálemek alkotta erdőfoltok váltakoznak. A kialakított ösvényeken barangolva a területet átszelő Rákos-patakon is átkelünk, amely túlpartján megtekinthető a Világfa is. A park szemközti végébe érve a Vasútállomáson találjuk magunkat, ahol a gyönyörű Királyi Váró vár ránk. A sínek fölötti felüljárón átkelve kis sétával a gödöllői Szent István Egyetem gyönyörű épületéhez érkezünk. A kis parkkal körülvett oktatási intézmény előtt Kálmán herceg virágágyásokkal körülölelt lovasszobra látható. Az 1924-ben felhúzott épületbe bekukkantva a névadó Szent István mellszobra mosolyog ránk a lépcsőházban.

A Királyi Váró   

A gödöllői Grassalkovich-kastély parkja

A Gödöllői-dombság szomszédságában található hazánk egyik legimpozánsabb barokk épülete, a Grassalkovich-kastély. A XVIII. század közepén létrehozott kúria sokáig az építtető, Grassalkovich Antal családjának tulajdonát képezte, majd a férfi ág kihalása után nem sokkal a mindenkori magyar uralkodó rezidenciájává vált. Sok történelmi alak, többek között Ferenc József és Sissi is gyakran megfordult a pompás épületben, akik koronázási ajándékként kapták meg a kastélyt. A kiránynéra kiállítás emlékeztet, amelyen róla készült portrékat és szobrokat tekinthetünk meg. A felújított hercegi szobákban Erzsébet kedvenc színével, az ibolyával borított falakat és bútorokat is megcsodálhatunk. A kiállított tárgyak között olyan ritkaságok is felbukkannak, amelyeket Sissi valóban használt, ilyen például a királyné egyik fésülködőtükre. A bemutatott tárgyak közül sok eredeti, felújított darabbal is találkozunk, amelyek aukciókról, örökösöktől és a falubeliektől kerültek a múzeumba.  



A méretes kastélyt körülölelő park ingyenesen látogatható. A kerítéssel körülvett, természetvédelem alatt álló kertbe több kapun keresztül is bemehetünk. A növényritkaságok mellett több épített emlék is megcsodálható a kerti séta során. Ezek közül a legnagyobb a Pálmaház, amelyben növénytermesztés folyik. A park másik érdekessége a gyönyörűen felújított Pavilon, amely egy dombtetőn állva pillant le a kert hortenziákkal körülölelt sétányaira. A kerek épület belsejében csodás faborítás és színes portrék várnak ránk. Az óriási park egy része 2010-re teljesen megújult, így ma már gyönyörű pázsit és színes virágok fogadnak a méretes fák között. A háttérben megunhatatlan a Grassalkovich-kastély gyönyörű sziluettje. A park fénykorában az épület másik oldalán tovább folytatódott, ennek egy részén ma is szabadidőpark található. 



Ilyen lett a zenélő Margitszigeti nagyszökőkút

A Margitsziget déli oldalán álló Nagyszökőkút már régóta kihasználatlanul állt, amikor 2013-ban végre megtörtént a várva-várt felújítás. Azóta nappal csodás kékben, a nyári estéken pedig lila, piros, zöld, sárga és kék színű fényekkel megvilágítva, különböző zenei aláfestésekkel szórakoztatja a látogatókat. A Nagyszökőkút 35 méteres átmérőjével hazánk legnagyobbja, azonban méreteivel még Európában is a toplistában szerepel! A középső fúvóka tíz méter magasságba lövi fel a vizet. A szinte egész nap üzemelő, ingyenesen látogatható szökőkút előreláthatólag még november elejéig fog működni.  








Fapallókon a nádasban - A Taksonyi tanösvény

2011-ben nyitották meg azt a különleges, rendkívül igényes és informatív tanösvényt, amely Taksony és a szemközti Taksony-sziget között elhelyezkedő öböl rejtett világába enged betekintést. A hosszan benyúló Duna szakasz a Ráckevei-Dunából ágazik le, így különösen csendes és nyugodt. A vízben rengeteg a hal, ami ide vonzza a madarakat. A partot övező nádas és gyékény keverékébe pedig rengeteg színes virág és páfrány vegyül, ezzel egyedivé téve a látványt. A séta során többször lesétálhatunk a vízpartra is.


Taksonyra érkezve a Révész utcát kell keresni, ezen elindulva megtaláljuk a Duna-ágon átívelő kicsiny hidat, és a mellette álló éttermet - innen indul a 800 méteres tanösvény. A teljes hosszában fehéren világító murvával leterített útvonal a vízpart nyugati oldalán halad. A bejáratnál parkolót, szemetest és kutat, a séta során pedig minden információs táblánál padokat is találunk, így akár piknikezni is ideális a terület. Az ösvény a víz és a szántóföldek között halad, csak néhány nyaraló áll a ritkán lakott vidéken. A Duna túlpartján rengeteg horgászstég és több családi ház is látható, azonban a nádas jól elrejti őket. A vízben néhány kis szigetet is felfedezhetünk.



A tanösvény kialakításánál a legapróbb részletekre is figyeltek. A fából készült táblákat faragott állatok díszítik - az elsőn két lúd, a többin pedig halak láthatóak. Az útvonal irányát jelző "nyíl" szintén nagyon ötletesen egy faragott hal. Ez a motívum a táblákat tartó oszlopok lábánál szintén feltűnik. Az izgalmas séta során több híddal, a vizenyős részekre bevezető fapallóval, és kilátóteraszokkal is találkozunk. A készítők a gyerekekre is gondoltak: halformájú fajáték, állatos kirakó és nyomfelismerés vár rájuk. A pallókon néhány színes madár szobor is csücsül, amely különösen jól illusztrálja az élővilágot. A séta végéhez érve a halacska visszafordít minket. Az út során nem csak az itt élő növényekkel és állatokkal, hanem a felhasználásukkal, és a Duna szabályozása előtti természettel is megismerkedhetünk.  
    

Evezés a Ráckevei Duna-ágon

A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág vízszintjét a Kvassay-zsilip szabályozza, így itt már sajnos nem találunk olyan folyton változó képet mutató, természetes ártéri erdőket, mint például Budapesttől északra. Azonban az állandó, kiszámítható vízszint előnye, hogy a Duna-part beépíthető annak a veszélye nélkül, hogy bármelyik pillanatban elöntené a sok éve gondozott házat és kertet egy tavaszi áradás. A Ráckevei-Duna környékét így a hangulatos nyaralók, vízpartra nyíló virágos kertek, tündérrózsával és vízi tökkel övezett horgászstégek és mesterségesen kialakított hajóbeállók sora jellemzi. A nyugodt víz lehetővé teszi, hogy nem csak motorcsónakkal, hanem kajakkal és kenuval is könnyedén szeljük a habokat. A Dunába nyúló félszigetek nyugodt öblöket alakítanak ki, ahol hemzsegnek a halak és a madarak. 


A Szigetszentmiklósi tanösvény kezdőpontjánál kis kikötőt találunk, ahol könnyedén vízre lehet szállni. A tőkés récékkel és hattyúkkal teli partok sűrű nádasba vezetnek, de néhány evezőcsapás után már ki is érünk a főágra. Akár észak akár dél felé indulunk, kisebb öblöket, szigetek által levágott nyugodt mellékágakat, és természetvédelem alatt álló területeket találunk.