Novemberi hőség a Pilis-tetői panorámaúton


Csodás meleg idő köszöntött ránk a hétvégén, egyértelműen megérte legalább az egyik napot a szabadban tölteni. A napos időben hegyre felfelé mászni olyannyira nyárias volt, hogy többen csupán egy rövid ujjú pólót viseltek. Lefelé azonban már előkerültek a melegebb kabátok is, főleg az árnyékos területeken. A Pilis-tetőt megszállták a kirándulók, siklóernyősök és kerékpárosok. Bár a köd korlátozta kilátás nem volt az igazi, az újonnan átadott kilátó miatt így is érdemes volt ellátogatni ide. Mind az erdei-, mind az aszfaltút olyan forgalmat bonyolított, mint jobb napjain a Váci utca. 

Kirándulók a rozsdabarna erdőben, útban a Pilis-tetőre
A naposabb zöld jelzés
A legkönnyebben a Két-bükkfa-nyeregről megközelíthető Pilis-tető rendkívül népszerű kirándulóhely. A több településről is elérhető kilátópont tetejéről nagyszerű panoráma nyílik Pilisszentkeresztre, Pilisszántóra és a közöttük húzódó Hosszú-hegyre. Persze ez csak egy kis ízelítő a lábunk alatt elterülő tájból, amely még megannyi magaslatot és települést fed fel. A 756 méteres csúcson 2014 októberében adták át a Boldog Özséb-kilátót, amely az addig is ott álló beton geodéziai torony felújításával valósult meg. A csúnya építményt gyönyörű faborítással vették körbe, a 360 fokos körpanorámát kínáló teraszhoz pedig szép csigalépcsőn lehet kényelmesen felmászni. Akinek ennyi kilátás nem lett volna elég, feltétlenül a zöld kereszt majd a zöld sáv jelzésű sétautat válassza a Pilis-tető megközelítésére a Két-bükkfa-nyeregtől, mivel az erdei útról több vékony csapás ágazik le, amelyek további kilátópontokhoz vezetnek. A sziklák tetejére kijutó utak nagyszerű napozó vagy piknikező helyként is szolgálnak. Az aszfaltút közvetlenül a volt katonai bázishoz vezet, megérkezve beton építmények között sétálunk a kilátótoronyig. Ha az erdei utat választjuk, akkor a siklóernyős starthelyhez érkezünk, ahonnan szintén csodás a kilátás. Lefelé indulva a legszebb élmény a hegyoldalban kanyargó zöld sáv jelzésű útvonal, amely egy sziklás, köves szerpentin. A cserjékkel szegélyezett hegyi csapás több tágas panorámateraszt is érint, mielőtt a hegy aljában lévő kereszteződésbe torkollik. Innen visszatekinthetünk a fejünk felett köröző színes siklóernyőkre, amelyek a csúcsról folyamatosan a levegőbe libbenve sosem fogynak el. A piros sáv jelzés Pilisszentkereszt és Pilisszántó között halad, így bármerre továbbindulhatunk. Pilisszentkeresztről menetrend szerint közlekedik busz a Két-bükkfa-nyeregig, így könnyen körtúrává szervezhetjük a kirándulást. A hegy aljában haladó útvonal mentén érdemes megtekinteni a pilisszántói Csillagösvényt is.

Ködös kilátás a siklóernyős rajthelyről
Kicsit tisztább látkép a hegyoldalban leereszkedő út közepéről Piliszántóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése