Pilisborosjenőről a Nagy-Kevélyre

A szenes fák és Pilisborosjenő
Zöldellő moha az Ezüst-hegy lankáin
Pilisborosjenőből indulva több nagyszerű kirándulást tehetünk a Budapest közeli erdőségekben. Ezek többsége nem megerőltető, mégis tartalmas kirándulás. A közelben található látnivalók közül érdemes kiemelni az Egri vár makettjét és a Nagy-Kevély panorámáját. Ezúttal a faluból egyenesen az Ezüst-hegy felé vettük az irányt. Autónkat a házak közé parkoltuk le, és a piros jelzésen indultunk el a házak mentén a hatalmas fenyőerdőbe. Nem tudtam megállni, hogy ne gyűjtsek össze néhány egészséges tobozt a hatalmas választékból a tavaszi dekorációhoz. Utunk tehát a rengeteg toboz és tűlevél között vezetett a fenyőillatú rengetegben. Ugyan a piros jelzésen indultunk el, mégis inkább úgy döntöttünk lerövidítjük a sétát, és egyenesen felmásztunk a magaslat oldalában az Ezüst-hegy tetejére. Mint utóbb kiderült a célra egy vízmosás árkát használtuk, bár először még azt hittük, hogy ez is egy turistaösvény. A kaptató ezért több helyen igen csúszós és eléggé megerőltető volt. Cserében viszont rettentő hamar a hegytetőn találtuk magunkat. A piros sávval jelzett széles kirándulóútra érkeztünk meg, amely a Nagy-Kevélytől a Kő-hegyre vezet az Ezüst-hegyen át. Az úton először jobbra indultunk, hogy megcsodáljuk a hegytető kilátójának maradványait és az út menti sziklaképződményeket. A szikláktól fantasztikus a kilátás Pilisborosjenőre. A panorámát néhol elszenesedett fatörzsek takarják ki, amely kísérteties látvány. 

Panoráma a Nagy-Kevélyről

Odvas keltike köszönti a tavaszt
A hegycsúcs oldalában találjuk a TTE kunyhót. Az építménynek úgy tűnt több lakója is van, mivel bepillantva matracot, asztalt és még egy gázégőt is láttunk a felhalmozódott szemét között. A kunyhó melletti dombokon rengeteg zöld mohát találunk, amíg a szem ellát a mohaszőnyegnek csak nem akar vége szakadni. Ez után a kis kitérő után visszatértünk a piros sáv jelzésre, és folytattuk a kirándulást az eredeti terv szerint a Nagy-Kevély irányába. Az út először széles ösvényen vezet, majd beszűkül és egyre meredekebb lesz. Az erdőben haladva az út mentén hatalmas odvas keltike mezőre lettünk figyelmesek. Az erdei ösvény egyre sziklásabb lesz, míg el nem érjük a kopár Nagy-Kevély csúcsát. A panorámát nem zavarják a fák, így visszapillanthatunk az Ezüst-hegy és Pilisborosjenő irányába. A hegytetőn hatalmas tömeg fogadott minket, minden sziklán ült egy ember a hatalmas szél ellenére. A sziklákon több tavaszi virágot is megfigyelhetünk, egy ezek közül a ritka Pilis len, amely élénk sárga színe miatt könnyen kiszúrható a szürke sziklák között. 

Sárgállik a Pilis len a kietlen sziklameredélyen

Kaptató a Szódás-barlanghoz
Sétánkat a Nagy-Kevély tetején egykoron álló kilátó maradványai mellett elhaladva folytattuk, ahol most információs táblát találunk a környező hegycsúcsokról. A panorámaút egy pihenőkkel felszerelt kis tisztásra vezet, ahol több kirándulóút is összefut. Mi itt a kék jelzésen indultunk lefelé a hegyoldal sziklái mellett. Az út a Nagy-Kevélyi kőfülke avagy a Szódás-barlang mellett vezet el. Információs tábla jelzi a barlang helyét, ahol a fák föld fölé tört gyökerein kell felmásznunk egy darabon, hogy megtekinthessük a képződményt. A dolomitsziklába ékelődött üreg hatalmas lyukat rejt. Belépve biztonságban érezhetjük magunkat az erős szél elől. A barlangot elhagyva a sárga sáv jelzésen sétáltunk vissza Pilisborosjenőre a kiindulási pontunkra. Itt már kényelmesen haladhatunk a fák árnyékában egészen a faluig a széles erdei úton.        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése